Nem lesz abból kovács, kinek ... - Vizilabda Aranygála

avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.


Nem véletlenül időzítettem mára egy bejegyzést a magyar viziladbáról. Nagyon bíztam benne, hogy a Kemény legények megvédik olimpiai címüket és zsinórban 4. alkalommal is diadalt aratnak. Ez most nem jött össze. Talán az eddigi három győzelem árát kellett most megfizetnie a csapatnak. Elmaradt a kapitány fürdetés is, pedig milyen csodás volt Pekingben!


Szép volt Fúk! - Pekingi csapat





Viziladba válogatott örömmármorban Pekingben


Kesergésre nincs semmi ok. A csapat méltó módon, fantasztikus játékkal fejezte be az idei londoni olimpiát és az 5. helyet szerezte meg. Többüknek ez a meccs egyben a pályafutásuk végét is jelentette. Másoknak pedig épp ez volt a kezdet. A Londonban hagyott érem adhat kellő motivációt az újrakezdésre. A Rió de Janeiróig hátra lévő 4 év elég az új csapat felépítésére, az összekovácsolódásra.


Viziladba válogatott a londoni indulás előtt


Kemény Dénes 15 éve, 1997-től vezeti a férfi vizilabda válogatottat. Kb. ettől az időszaktól fogva követem nyomon a vizilabdát és járok hazai viziladba rendezvényekre. Elég jól el vagyunk kényeztetve.  A magyar és 3 idegen válogatott résztvételével minden nyáron megrendezésre kerül Budapesten a vizilabda kupa. Évekkel ezelőtt  Unicum kupa néven futott: Az utóbbbi években pedig a főszponzor, a Vodafon nevét viseli.



Mindenki issza a kapitány szavait már 2006-ban is


2006 Unicum kupa nyertes csapat



Stílusos fődíj


Győztünk, de azért a gondterhelt kapitány már a jövőbe gondol



A vetélytársak meccset is meg kell nézni



Rituális összetartás a meccs előtt


Saját tapasztalatom: Ha kézben van az üveg, nem lehet baj



Kemény ez a meccs is



Szécsi ugrásra készen


Na ezt is megfogtam! De mi az a másik ladba a kapuban?


A 2008-as Pekingi olimpia után a főszponzor, a Vodafon szervezésében Aranygálán volt lehetőség megköszönni a Kemény legényeknek a 3 egymás utáni olimpiai győzelmet.



Együtt a Kemény csapat: Sydney, Athén és Peking aranyérmesei


Szép volt Fiúk! Köszönet a rengeteg boldog percért!

2000, Sydney Aranyérem Arany Kemény Dénes Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Vári Attila
 
2004, Athén Aranyérem Arany Kemény Dénes Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Vári Attila
 
008, Peking Aranyérem Arany Kemény Dénes Benedek Tibor, Biros Péter, Gergely István, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás

2012, London 5. Kemény Dénes Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely dr., Madaras Norbert, Nagy Viktor, Steinmetz Ádám, Szécsi Zoltán, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás




Sikerkovácsok folytatás itt.