Minő a mag, olyan a gyümölcse - Adventi koszorú alap készítése házilag

avagy amilyen a kezdet vagy kezdeményezés, olyan lesz az eredmény is

Mint itt ígértem, most az adventi koszorú alapjának elkészítését, a koszorú kötését mutatom be. Koszorú alapot sok féle formában árulnak a virágüzletek és hipermarketek is. Szinte mindegyik fajta koszorú alapja egy szalmakoszorú, amit nagyüzemi módszerekkel állítanak elő. Ehhez elég olcsón hozzá lehet jutni, nem érdemes saját magunk próbálkozni az előállításával.

A szalmakoszorú nagyon jó alapja lehet pl. egy őszi ajtódísznek, kopogtatónak. Az adventi díszítéshez viszont nem illik a natúr színe. Ha természetes hatású dekorációra vágysz, akkor is érdemes mohával, fakéreggel, termésekkel,  fahéjjal vagy valamilyen örökzölddel bevonni.


Természetes hatású koszorú fakéreggel

Advent és Mindenszentek előtt a virágboltokban mohával bevont koszorút is árulnak. Ezek alapja szintén egy szalmakoszorú, erre erősítik fel a mohát. Nagyon praktikus, ezt akár direktben is használhatjuk, erre közvetlenül tehetjük az adventi díszeket. Célszerű mohával bevont koszorút venni akkor is, ha örökzöldekkel akarjuk bevonni a koszorút. A moha zöld színe nagyon jó arra, hogy "eltüntesse" az esetleges hibákat, amiket az örökzöldek lekötésénél vétünk. Míg a szalmaalap elütő színe felhívná a figyelmet a lyukakra, addig a moha és az örökzöldek színe egybeolvad, mondhatni ápol és eltakar.


Örökzöldekből készített koszorú alapot is célszerű készen megvásárolni. Házilag is elkészítheted ugyan, ha van hozzá örökzöld alapod a kertben. Nem túl ördöngösség megcsinálni, de elég nagy gyakorlat kell hozzá, hogy az ágak szépen mutassanak a koszorún, ugyanakkor tartós is legyen. Az ágak az advent 4 héte alatt száradni kezdenek, ami a meglazuláshoz, rossz esetben a koszorú széthullásához vezethet.

Örökzöldekből készült koszorú alap


Ha a leírtak nem riasztottak el és elég elszánt vagy az örökzöld koszorú kötéséhez, akkor nosza!

Amire szükséged lesz:
- koszorú alap,
- örökzöldek,
- erős drót,
- metsző olló,
- drótvágó,
- kesztyű a gyanta és tűlevelek miatt érdemes használni
- türelem, a lekötés kb. 1-1,5 óra


1. Válaszd ki az örökzöldeket, amiket használni szeretnél. 
A fenyők fajták közül bármelyiket választhatod. A lucfeynő előnye a kellemes gyantaillata, ugyanakkor nagyon gyorsan lehullatja a tűleveleit és szúr is. Drágább, de sokkal tartósabb a nobilis vagyis nemes jegenyefenyő. A nobilis ezüstös színű, a tűlevelei sűrűn helyezkednek el egymás mellett. Ha megszárad, akkor is megtartja szép színét. Nagy előnye továbbá, hogy nem szúr, tehát könnyű vele bánni.

A fenyőn kívül nagyon jó váalsztás a babér, babérmegy, a tiszafa, a tuja, borostyán, kövi rózsa, buxus, bogyós ágak, pl. csipkebogyó.

Érdemes több különböző örökzöldeket használni, mert eltérő színűk, karakterformájuk játékosságot kölcsönöz a koszorúnak, a díszek is szebben mutatnak majd rajta.

2. Szedd kis gallyakra az ágakat és készíts kis csokrokat.
A nagyobb ágakat szedd szét kis gallyakra és ezekből készíts kis féloldalas csokor formákat. Egy átlagos méretű, 25-30 cm-es koszorúhoz kb. 7-10 cm-es gallyacskák kellenek. Kisebb méretű koszorúhoz kisebb, míg nagyobbhoz nagyobb méretű csokrokcsákat készíts.
A csokroknak az egyik felük sík legyen, a másik pedig domború. A kis csokrok szárait kösd meg jó erősen dróttal. Ha tapasztalt és ügyes vagy, a csokrok drótozása el is maradhat, azokat drótolzás nélkül, közvetlenül is rögzíteheted az alapra.

3. A kis csokrokat erősíts fel az alapra.
A kis csokrokat dróttal jó erősen erősítsd fel a koszorú alapra, úgy, hogy fedjék egymást. Legegyszerűbb, ha egy helyen elkezded a takarást és ha jobb kezes vagy, akkor balról jobbra haladva rakod és rögzíted egymás mellé és egymás után a kis csokrokat a folyamatos dróttal. Ügyelj arra, hogy az alapot mindenhol befedjék a csokrok, valamint a következő sor csokrai eltakarják a rögzítő drótot. Ha körbeértél dolgozd el a drótot.

Nagyon jól fog mutatni a koszorúd, ha egy koszorúban többféle növényt használsz, ha váltogatod az örökzöldeket. 

Jól mutat a többféle örökzöld

Asztalra kerülő adventi koszorúnál a koszorú aljára nem kell kis csokrokat raknod, ilyenkor csak arra kell ügyelni, hogy az alapot szépen fedjék az ágak a külső és belső oldalakon egyaránt. Ilyenkor jó, ha moha alapú koszorúd van, mert így az esetleges hibák nem feltűnőek.

Ne feledd, hogy a felfüggesztésre kerülő adventi koszorúnak az alját is be kell vonnod a növényekkel.


Ha ajtódíszt készítesz, akkor drótból készíts egy akasztót is a koszorú hátoldalára. Fontos, hogy a drót sose lógjon túl a koszorún! A drót nem élhet külön életet, az a koszorú része, annak nem szabad látszódnia.

4. Ellenőrizd, hogy mindent jól rögzítettél-e, nincsenek-e lyukak.
Miután körbeértél és az egész koszorút lefedted kis csokrocskákkal, jöhet az ellenőrzés. Emeld meg a koszorút, döntsd meg, fordítsd meg. Ha valahonnan kihullik egy kis csokrocska vagy gally, akkor ezt pótold drótozással. Szemmagasságba emelve és körbe frogatva a koszorút nézd meg, hogy mindenhol takarva vannak-e az alap, nincsenek-e lyukak, nem hiányzik-e egy kis növény még valahonnan.


Utolsó ellenőrzés


Ha pótolni kell valamit, akkor vágj kb.  6 cm-es drót darabokat, ezekből csinálj U alakot és ezekkel a drótdarabokkal rögzíts növényeket a hiányzó részekre. Szintén ilyen U alakú dróttal tudod a nagyon rakoncátlan ágakat megrendszabályozni, rögzítni oda, ahova szeretnéd.


A hagyományos örökzöld koszorún kívül egyre divatosabbak a természetes alapú vagy fényes szalagokkal bevont koszorúk.

A szalag alapú koszorúnál a szalagot egyszerűen csak körbetekerjük a koszorú alapon és a végeknél ragasztóval vagy gombostűvel rögzítjük.
 
A természetes hatású koszorúhoz a koszorú alapot bevonhatod száraztermésekkel (dió, mogyoró, kávé) vagy akár füszerekkel (fahéj, babér, rozmaring, csillagánizs) is. Ezeknek a koszorúknak az alapja a szalmakoszorún kívül lehet pl. hungarocell gyűrű vagy akár száraz ágak, fa tuskó darab, stb.


Kávé alapú koszorú

Természetesen nem feltétlen kell kerek koszorút készítenünk. Bármilyen aalkzatú fa vagy hungarocell alapra felragaszthatók a termések.



A terméseket, fűszereket legegyszerűbben ragasztó pisztoly segítségével rögzítheted az alapra. Használhatsz azonban egyszerű ragasztót is.


Koszorú alap szárazágakból

Élő növényeket, pl. kövi rózsát a ragasztás helyett mindig drótozással rögzítsd az alapra.

Jó munkát kívánok! Hamarosan folytatjuk! Addig készítsd el magad vagy vedd meg az alapot!

Az adventi koszorú feldíszítésének trükkjeit itt olvashatod.

Katt. ide az adventi koszorú történeti áttekintéséért.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hamar hamvas, késő kedves - 10 + 1 környezetvédő ötlet a fenyőfa helyettesítésére

Vár az Őszi Kertészeti Napok 2016