Lencse, borsó, kása, mind isten áldása - Szilveszter a világban

avagy az egyszerű ételeket sem szabad lebecsülni, meg kell enni, a lencsét, a borsót és a kását is 


A magyar szilveszteri szokások után javaslom nézzünk szét a nagyvilágban. Hogyan, milyen babonákat tartva, milyen ételeket fogyasztva várják az új évet Európa más országaiban és mi helyzet Európán túl?

Az év utolsó napja, a Szilveszter minden nép életében nagyon fontos nap. Kevés olyan hely van a világon, ahol ne ünnepelnék meg. Az este általában a jókedvé, a szórakozásé. Szilveszter éjjelén az emberek visszatekintenek az évre, átgondolják, mit tettek, és mit mulasztottak el.

Egészségedre!

Már az ókori Rómában is ünnepelték és óriási zajjal próbálták elűzni a gonoszt. A hiedelem szerint szilveszter éjszakáján különösen sok szellem van az emberek körül.  Az emberek mindent megtesznek, hogy távoltartsák őket: álarcot húznak, különböző eszközökkel zajt csapnak. mulatozással, vigadalommal, trombita szóval riogatnak, védekeznek a gonosz ellen.

Napjainkban a jókedv, a mulatozás és fennmaradt hagyományok, babonák szolgálnak arra, hogy biztosítsák a  jólétet, boldogságot és a gazdagságot a következő évre. Az ünneplés módjában, a Szilveszterhez kötődő babonákban, hagyományokban azonban jelentős eltérések mutatkoznak a világ különböző részein.

Az Amerikai Egyesült Államokban 1907 óta a szilveszter fontos kelléke a "szilveszteri gömb" New Yorkban a Times Squaren. A 32 ezer lámpácskával díszített kristály gömb egy 23 méter magas oszlop tetején várja az éjfélt. December 31-én éjfél előtt 1 perccel a gömb ereszkedni kezd az oszlopon lefelé, úgy, hogy pontosan éjfélkor érjen le az oszlop aljára. Az ország déli részén a lencse is asztalra kerül, míg Pennsylvania államban a káposzta divatos.


Szabadság szobor, New York

Az argentinok szilveszter estéjére rózsaszín alsóruhát vesznek magukra. Vacsora után rendszerint misére mennek.

Ausztriában a tiroli férfiak szerint ha szilveszter éjszakáján meztelenül megrázzák az almafát, egész évben nem lesz gondjuk a férfiasságukkal. Hagyományos szilveszteri fogásnak számít a disznóorr reszelt tormával és tökmagolajos, fokhagymás, ecetes  lencsesalátával. Hagyományos újévi fogás a főtt, füstölt disznó fejhús mustárral és hagymás-ecetes burgonyasalátával. Szilveszterkor a szokásos sör helyett itt is pezsgő dukál a finom ételek mellé.

A csehek almából jósolnak szilveszter este, félbe vágnak egy-egy szemet, majd a magházból próbálják kiolvasni a jövőt. Ha a magok keresztet formálnak, akkor szerencsétlenség várható, a csillagforma viszont a jószerencse jele. A gazdagságot jelképező lencse itt sem hiányozhat az asztalokról.

Franciaországban általában szűkkörben, barátokkal és családtagokkal vacsoráznak. Tűzijáték helyett ínyencségekkel pezsgővel, májpástétommal, osztrigával köszöntik az újévet. Hagyományos fogás a sertésfül hagymás csicseriborsóval. A párizsi Champs Elysées-n több százezer ember gyűlik össze, hogy együtt várják az új esztendő beköszöntét.

Ünnepi fényben pompázó Champs Elysées

Görögországban a játékok uralják a szilveszter estét. Aki teheti kaszínóba megy, a többiek pedig otthon különböző játékokkal múlatják az időt. Úgy tartják, aki ilyenkor nyerésben van, arra egész évben szerencse vár. Aki veszít, annak sem kell bánkódnia, ő majd a szerelemben lehet szerencsés.

A japánok a szilveszteri mulatság után meglátogatják kollégáikat, majd a munkatársak közösen elmennek a szentélybe.

A kínaiak nem december 31-én, hanem a Hold-év végén, változó dátummal januárban vagy februárban ünnepelnek. Akkor viszont annál nagyobb ünnepséget rendeznek, napokra megáll az élet. Élénkpiros ruhát öltenek, nagy zajt csapnak, és amikor megjelenik a szörny, aki tönkreteszi az emberek életét, megdobálják petárdákkal. Mivel a szörnyeteg megőrül a piros színtől és a zajtól, elmenekül.

Az év utolsó napján a lengyelek egy tört krumplival, liszttel és zsírral készült sűrű levest szolgálnak fel, hogy a következő évük eredményekben gazdag legyen.

Nagy-Britanniában, Londonban a Temze partján a London Eye-nél összegyűlt több százezres tömeg hatalmas tűzijátékkal búcsúztatja az óévet.


London

Németországban a bulikon bőrös sertéssültet kínálnak balzsamecetes lencsével.

Olaszországban a hagyomány szerint aki szerencsés és sikeres akar lenni az újévben, annak piros alsóban kell köszöntenie az új évet. És ez nem csak a nőkre vonatkozik, szép számmal fogynak ilyenkor a piros boxeralsók. Tradicionális szilveszteri étel a Zampone con lenticchia, a csülök lencsével. 

Oroszországban népes társaságok, család, barátok gyűlnek össze a jolka, az újévi fenyő körül, hogy megajándékozzák egymást. A vendégeknek csak a küszöböt átlépve szabad kezet nyújtanunk a házigazdának, mert ha nem így teszünknek, bajt, szomorúságot, szerencsétlenséget zúdítanak a háziakra. A gazdagodás előjele, ha az érkező vendégek némelyikét a házigazda nem ismeri föl, vagy éppen összetéveszti valakivel. Az ünnepi lakoma elmaradhatatlan étele a krumplisaláta és a hagymás hering, mindehhez természetesen vodka dukál. A falatozást csak az éjféli pezsgőbontás és tűzijáték idejére függesztik fel.

A spanyolok szerint a szőlő hoz szerencsét. Éjfélkor minden gongütésnél bekapnak egy szemet, és aki elszámolja magát, arra szerencsétlenség vár. A szupermarketek szilveszter alkalmából tizenkét szőlőszemet tartalmazó porciókban árulják a gyümölcsöt.