Ki hinné, hogy Antal is böjtöl? - Antal napja

avagy hihetetlen ez!

Az Antal latin eredetű név, a római Antonius nemzetségnévből származik. Jelentése: herceg, fejedelem, uralkodó.


Január 17-e Remete Szent Antal ünnepe, aki a IV. században az egyiptomi sivatagban remetéskedett. Később a házi állatok védőszentjeként tisztelték.  

A nevéhez fűződő Szent Antal tüze, azaz az orbánc népies megnevezése kifejezés ma napig fennmaradt. Az elnevezés a kísértésekkel vívott harcaira utal. A sivatagban az ördög többek közt disznó alakjában is kísértette a szentet.  Az orbánc a disznó betegsége, ami az emberre átterjedve igen magas lázzal jár. 


Az orbánc és más hasonló mérgezéssel járó betegségek gyógyítása Szent Antal napján volt a leghatásosabb, az ekkor mondott mondókák megszüntették, megelőzték a bajt. A gyógyfüzes borogatáson túl hatásos gyógymódnak hitték a beteg leköpését, azonos nemű kutyával való átugratását is.

Egyes helyeken hittek abban is, hogy az orbáncos betegről le lehet venni a tüzet. Nem kellett más, mint hogy a beteg ágyánál három Antal nevű ember elszívjon egy pipa dohányt és a betegre fújja a füstöt. A pipa meggyújtásának is meg volt a maga rituáléja, tűzkővel és taplóval kellett meggyújtani, hétszeri csiholással.


Fehér begónia