Az isten is neki teremtette - Esküvői parti harmadszorra is

avagy éppen hozzáillik, összeillő pár lesz belőlük

Ma olyat írok, hogy a pártában lévő lányok rögtön kedvet kapnak a férjhez menéshez. Egy kis love sztori, egy kis szerelmi történet következik, ami olyan, mint egy tündérmese és természetesen esküvővel végződik.

Egyik kedves volt kolléganőm, Zsuzsa hónapokkal ezelőtt megkért, hogy segítsek neki a lánya esküvői díszítésének megtervezésében. Csodálkozva néztem, hisz tudtam, hogy a fiatalok már hónapokkal előtte összekötötték az életüket Sri Lankán. Az örömanya megnyugtatott, semmit nem értettem félre, az ifjú pár már valóban egybe kelt, sőt már két lagzit megült,  most épp a harmadik esküvői bulira készülnek.


Eküvői parti a kertben

De miért tart valaki három lagzit?


Elsőre talán kicsit furcsának tűnik, pedig nagyon is egyszerű történet. A szép fiatal magyar lány, Zsuzsó jó pár évvel ezelőtt elindult Londonba szerencsét próbálni. Jó angol nyelvtudása, nyitottsága révén hamar beilleszkedett a kinti környezetbe. Kitartásának, szorgalmának köszönhetően kihívásokkal teli, izgalmas munkát talált magának. Szépen menetelt felfelé a ranglétrán.
 
Időközben rátalált a szerelem is. Megismerkedett egy életvidám, jó képű fiúval, Márkkal, aki szintén hazáját hátrahagyva telepedett le Londonban. De ne gondold, hogy Márk egy magyar fiú volt. Túl egyszerű lenne úgy a történet! Sőt nem is európai, Ausztráliából érkezett világot látni és rátalálni a Nagy Őre. Ahogy az lenni szokott pár év együttjárás után Márk megkérte Zsuzsó kezét. Majd rögtön jött a sok fajsúlyos kérdés. Hol legyen az esküvő? Magyarországon? Ausztráliában? Londonban? Ki és miből fizesse a rokonok, barátok utaztatását, szállását, stb?  Ausztrál, magyar vagy netán angol hagyományokat követve mondják ki a boldogító igent? 


Rutinosan megy az esküvői tortavágás


Az élet nem hazudtolta meg önmagát, a sok gondolkodásnak, agyalásnak meg lett az eredménye. Jött az isteni szikra. Legjobb, ha a két ország között félúton, kettesben megtartják a nászúttal egybekötött hivatalos esküvőt. Aztán pedig mindkét országban a rokonsággal, a régi barátokkal tartanak egy kis bensőséges, de felejthetetlen lagzit. A csodálatos szigeten, Sri Lankán az esküvők tartására szakosodott szállodában pazar lakodalmat csaptak nekik. A kedves személyzet a diszkréció szabályait betartva szinte leste a fiatalok minden gondolatát. Az esküvő után még egy hétig élvezték a mindig vidám, laza, de ugyanakkor kötelességtudó trópusi emberek figyelmességét, vendégszeretetét.

Zsuzsó és Márk Sri Lankán


Sri Lankáról aztán Ausztráliába repültek, hogy a fiú szüleivel és régi pajtásaival.megünnepeljék a fontos eseményt.

Júliusban pedig a magyar rokonság osztozhatott örömükben. Itt kerültem én a képbe. A családi ház udvarában tartott parti díszítésében segédkeztem. Túl sok teendőm nem volt, mert a Zsuzsa, az örömanya már hónapokkal a kitűzött időpont előtt nekiállt a szervezkedésnek. Megrendelte az asztalokat, székeket, lampionokat. Megvarrta az asztalokra a terítőket, a székekre a párnákat. Beiratkozott egy tortadíszítő tanfolyamra, hogy tökéletes menyasszonyi tortát készíthessen. A menyasszonyi tortán és a süteményeken túl megsütötte és feldíszítette a köszönő ajándékokat is. Stílusosan mindenki egy-egy szerencsehozó elefánit kapott.

Szerencsehozó elefáni, mint köszönő ajándék


Rám nem sok feladat hárult. A székek masniját, a menyasszonyi asztal és a sátor virágdíszétését, valamint a gyertyadíszeket csináltam csak. A sátor díszítésnél ráadásul két ügyes segítőm is akadt. Zsuzsa két nagyobb lányunokája lelkesen kötözte a borostyánt a sátorra. 


Ez a kép fogadta a násznépet
Az asztalterítők, a kiegészítők a vidám indiai szinvilágot képviselték. A menyasszony kérése az volt, hogy a virágok fehérek legyenek, ahogy az Sri Lankán is volt. Nemzetközi esküvő lévén nem maradhatott el a két zászló sem.


Boldog ifjú pár a magyar és az ausztrál zászlóval

A fiatalok részére készült egy igazi meglepetés is. Dóri, Zsuzsó testvére meghorgolta a házasulandókat. Szerintem naygon jól sikerült, egész élethű lett!


A horgolt ifjú pár
A Zsuzsa nagyon izgult, hogy minden flottul menjen. Most utólag már Ő is elismeri, hogy kár volt. Szép lassan kialakult, meglett, összeállt. Ráadásul az égiek is melléjük álltak, szép napsütéses napon ünnepelhette a fiatalok immár harmadik lagziját a násznép. Másnap a kisunoka, Lóci felébredve rögtön azzal kezdte: "Nagyon jót buliztunk tegnap." Szerintem nem csak a Lóci számára lesz felejthetetlen ez a nap!

Esti parti hangulat


Jó választás volt a családi hát kertjében tartani a bulit. Ki kívánhatna jobbat egy ilyen hangulatos, bensőséges, laza és mégis elegáns parti helyszínnél.?


Az örömanya által készített torta

Sok hosszú együtt töltött évet kívánok Zsuzsónak és Márknak. Kívánom továbbá, hogy a gólya is mielőbb meglátogassa őket!

Ide kattintva további képeket nézhetsz meg a magyarországi esküvőről a Facabook oldalamon.

Pár nap múlva a Sri Lankán tartott esküvőről is olvashatsz majd.