Aki szeret, kétszer él - Az emberszeretet világnapja: április 8

avagy a szeretet gazdagabbá teszi az ember életét, kitágítja az egyéniség határait


Napjainkban már mindennek van világnapja, sőt egy napon több dolog világnapját is ünnepeljük. Április 8-a az emberszeretet világnapja. Egyértelmű forrást nem találtam az eredetére vonatkozóan, de szerintem nem is az a lényeg, hogy honnan indult és mióta ünnepeljük. Fontos, hogy megemlékezzünk róla, hogy felhívjuk a figyelmet a fontosságára, hisz csak békében, egymást tolerálva érdemes élni. Persze nem csak ezen az egy napon, hanem mindig, minden körülmények között. Magam részéről elengedhetetlennek tartom embertársaink szeretetét, tiszteletét, elfogadását, amit napi szinte gyakorlok is több-kevesebb sikerrel. Tanulni, fejlődni sosem szégyen és az emberszeretet fontosságának hangsúlyozása is ráfér kis világunkra. Tudom, hogy akik ezt a bejegyzést olvassák élen járnak az emberszeretet napi gyakorlásában, az Ő figyelmüket nem kell felhívni az ügy jelentőségére. A gyűlölködők, a kirekesztők jelenleg máshol vannak. Bízom azonban abban, hogy Ők is megváltozhatnak és eljuthatnak oda, hogy önzetlenül, mindenkivel szemben gyakorolják a türelmet, a toleranciát, az emberszeretetet.

Márai Sándor Füveskönyvének az élet értékéről megfogalmazott részletével kívánom, hogy mindig legyen elég időd, energiád, kitartások meghallgatni, megérteni embertársaidat, hogy pozitív érzések átadásával támogathasd őket elidegenedett világunkban való boldogulásukban.
Kála


Márai Sándor: Füveskönyv

(részlet)
"Az élet értékéről

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát embermódra és az emberek között kell élned.

Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül – segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: „Igen, igen!” Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene".

Tulipán


Ide kattintva megnézheted, hogy egy évvel ezelőtt mit ajánlottam az emberszeretet gyakorlásához.