Adventi angyalok üzenete

Az angyalok a zsidó, a keresztény és az iszlám hitvilágnak is fontos szereplői, de már pogányoknál is megjelentek. A Biblia szerint az angyalok örökké létező, természetfölötti lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, beszédkészséggel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek, képesek megjelenni a földön. Isten azért teremtette őket, hogy az ő akaratának engedelmeskedjenek. Feladatuk az isteni üzenetek továbbítása, hívő emberek szolgálata, különösen a gyermekek képviselete, védelme. Jó és rossz angyalok egyaránt léteznek, de természetesen jó emberekhez csak a jó angyalok látogatnak el. Na de mit üzennek az adventi vasárnapok angyalai?


Advent első vasárnapja : Kék angyal
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik megtudják és megakarják hallgatni őt.


Advent második vasárnapja : Piros angyal
A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.


Advent harmadik vasárnapja : Fehér angyal
Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egyfénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.


Advent negyedik vasárnapja : Lila angyal
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és aztpengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.


Forrás: www.mikulasfalva.hu

Fülelj jól, halld meg az angyalok szavát. Segíts nekik elhozni a békét, a szeretetet, a boldogságot és az új életet!





Tetszett a cikk? Oszd meg bátran.

Gyere és nézd meg a balkon-, és hobbi kertészkedéssel foglalkozó Balkonada blogomat is!